Az iskolai sportolás jelentősége a gyerekek életében

„Becsöngettek”, újra elérkezett a szeptember, ami egyet jelent azzal, hogy ismét megtelnek a városok izgatott, lelkes (és kevésbé izgatott és kevésbé lelkes), iskolába igyekvő diákokkal. Mivel a tanévek alatt egyre több oktatási intézménybe látogatunk el buborékfoci játékokat tartani évről évre, a sportolás elkötelezett híveiként úgy érezzük, kötelességünk néhány szót ejteni az iskolai sportolás jelentőségéről.

Mint ahogy az köztudott, a mozgáshiány sajnos meglehetősen széles körben elterjedt „betegség”, és nagyon sokan küzdenek a túlsúllyal is – egyre több gyermeket is beleértve. Egyes felmérések szerint az európai tizenéveseknek már majdnem az egyharmada túlsúlyos vagy elhízott – ami azért is veszélyes, mert ezeknél a gyerekeknél jóval nagyobb eséllyel alakulhat ki magas vérnyomás, cukorbetegség vagy akár szív- és érrendszeri megbetegedés is. Éppen ezért a lehető leghamarabb el kell kezdeni a gyerekeknél az egészséges életmódra nevelést, amiben az iskolai sport igencsak nagy szerepet játszik.

„Azok a gondtalan iskolásévek…”

Az iskolai évek jóval többet jelentenek egy diák életében annál, mint hogy megtanulják, mikor volt pontosan a mohácsi vész vagy hogyan is fest a szinusz függvény:

  • ekkor alakul ki a gyerekek személyisége,
  • ekkor alakul ki értékrendjük,
  • ekkor alakítják ki életmódjukat,
  • ekkor alapózodik meg műveltségük.

Más szóval, ez az az időszak, amikor meg kell ragadni a lehetőséget arra, megszerettessük minél több tanulóval a sportolást, és az egészséges életmódot szerető és igénylő fiatalok kerüljenek ki az iskolapadból.

A testnevelésórák hatásai az egészségre

A tanintézmények feladatai közé tartozik az is, hogy – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az alapvető képességek, a mozgás- és a játékkultúra fokozott növelésével megszerettessék a testnevelést és ezáltal az egészséges életmódot a diákokkal. A rendszeres „tesi” óráknak többféle, szinte kézzel fogható pozitív hatása is van.

Kutatások bizonyítják például, hogy a tanulók jóval aktívabbak azokon a napokon, amikor testnevelésórájuk van, azaz az iskolai testnevelés növeli az aktív szabadidős tevékenységek gyakoriságának valószínűségét is. A testre gyakorolt pozitív hatások mellett érdemes megemlíteni, hogy a sportolás javítja a pszichés közérzetet, csökkenti a szorongást és emeli a hangulatot, azaz az iskolások mentális egészségére is pozitív hatással bír.

Ami pedig a hosszú távú hatásokat illeti, a testnevelés nemcsak a napi fizikai aktivitáshoz járul hozzá, hanem az aktívabb életmód kialakulásához, valamint annak felnőttkori fenntartásához is. Azonban a tantárgyi követelmények teljesítése mellett a mozgáshoz kapcsolódó pozitív élményeknek is nagy szerepe van a diákok egészséges testi és lelki fejlődésében.

Itt jövünk a képbe mi.

Évek óta vállaljuk buborékfoci játékok szervezését különböző tanintézményekben. Számos budapesti iskolában jártunk már, de több vidéki oktatási intézményben is „ott hagytuk a lábnyomunkat” – és büszkén mondhatjuk, hogy mindenhol sikert arattunk, a diákok örömmel vettek részt a nem mindennapi mozgást biztosító buborékfoci játékban. Külön öröm (főleg a szülők és a tanárok számára), hogy amellett, hogy a buborékfoci igencsak aktív és élvezetes, izgalmas mozgásforma, teljesen biztonságos is.

Ha oktatási intézményben tanulsz vagy akár dolgozol, és szeretnél egy olyan programot szervezni, amely biztosan meghozza a diákok kedvét a mozgáshoz, vedd fel velünk a kapcsolatot! Kollégáink készséggel állnak a rendelkezésedre. 

A cikk forrásai: folyoiratok.ofi.huw3.sopron.hu24.hu