Az első világbajnokság, Puskás és az Aranycsapat: Magyarország focitörténelem 2. rész

Hogyan fejlődött hazánkban a foci, melyek voltak a magyar futballtörténelem mérföldkövei? Hogyan zajlott az első világbajnokság, milyen legendás győzelmek könyvelhetők el a hajdani magyar csapatoknak? Cikksorozatunk első részében olvashattatok a magyar foci „ősrobbanásáról”; most vessük bele magunkat az idővonal közepébe.

 „A foot-ball játék kezd már hazánkban is tért foglalni. […] A múlt vasárnap megtartott sikerült első próba valószínűleg arra fogja vezetni a MAC [Magyar Athletica Club] vezetőségét, hogy nemsokára pályát rendeztet be s talán zárkövül egy-két versenyt is rendez ezen játékból” – olvashatta a magyar sportkedvelő közönség a Sport-Világ című magazin egyik, 1896. (bizony, nincs elírva) évi számában. Nos, egy-két versenynél azért több lett belőle.

Előző cikkünkben megismerkedhettetek a kezdetekkel; zárszóként azt említettük, hogy 1925-ben a labdarúgás odáig fejlődött hazánkban, hogy már egyenesen a legerősebb nemzeti sportunknak számított. Ugorjunk a történtek közepébe.

A világbajnokságok kezdete

Fortuna nem mosolygott ránk az első hatalmas összecsapássorozaton: az első labdarúgó világbajnokságot – a labdarúgás legrangosabb eseményeként aposztrofálva – 1930-ban rendezték meg, s a bajnokságon a magyarok nem csillogtathatták meg tudásokat. Ennek azonban érthető oka volt, ugyanis az egyes országok nem selejtezők alapján, hanem meghívásos módon kerültek a versenyzők közé. 1934-ben viszont már más volt a helyzet, s az első selejtezőn meg is mutathattuk Bulgáriának, hogy bizony jól bánunk a labdával (az oda- és visszavágón is magabiztos győzelmet produkáltunk). Ezután Egyiptomot is magunk mögé utasítottuk, viszont sajnos az osztrákok megálljt parancsoltak csapatunknak.

Akit nem hagyhatunk említés nélkül…

A család elsőszülött gyermekeként jött világra, édesapja szintén labdarúgó volt, aki félprofi szerződést kapott a Kispesttől. Környékbeli grundokon koptatta társaival naphosszat a saját készítésű rongylabdát, majd tizenhat évesen már a Kispest NB I-es felnőtt csapatában mutatkozott be – 9 évvel később, 1952-ben pedig már ő volt a magyar válogatott csapatkapitánya. Kiről is beszélünk? Természetesen Puskás Ferencről! Arról a Puskás Ferencről, aki 85 válogatott meccsén 84 gólt lőtt, s számos gólkirályi címet zsebelt be (később a Real Madrid égisze alatt is). Öcsi – minden idők legsikeresebb góllövője – ezután edzőként bejárta a világot, majd pályája végén hazatért Magyarországra.

Az Aranycsapat kora

Noha a mostanában történtek fényében talán nehéz elhinni, válogatottunk 1945-ben 100%-os mérleget produkált, majd 2 évvel később megnyertük az első alkalommal kiírt Balkán-kupát, utána az Európa-kupát, aztán a második Balkán-kupát is. Mondjuk ki nyugodtan: teljesítményünktől mindenkinek leesett az álla. A „hivatalos” értelemben vett Aranycsapat csak ezután, 1949-ben állt össze, és 1949 és 1956 között 74 mérkőzéséből 55-öt megnyert, 12-n pedig döntetlen eredményt ért el. Az időszak egyik legnagyobb dicsősége a Helsinki Olimpián elért aranyérmünk volt.

„Egy hétre jöttek, hét-eggyel mentek…”

1953-ban egykori tanítómestereink, az angolok ellen játszottunk, ráadásul idegenben. A találkozón nem kis meglepetés érte a hazai csapatot, ugyanis 6:3-ra vertük meg őket, amivel sikerült kiváltanunk immár az egész futballvilág csodálatát. A budapesti visszavágó előtt a leigázott angol csapat a Balatonon pihente ki a fáradalmait, majd a meccsen ismét csúnya, ezúttal 7:1-es vereséget szenvedtek „fiainktól”. (Azóta ismert a mondás: „az angolok egy hétre jöttek, hét-eggyel mentek…”.) A sikerekkel tarkított menetelésünknek a németek vetettek véget, akik az 1954-es világbajnokság döntőjén (2:0-ról 3:2-re fordítva) arattak győzelmet a magyar csapat felett.

Óriási gólzápor, hatalmas páli fordulatok… és még csak az ’50-es éveknél tartunk. Tarts velünk cikksorozatunk következő, befejező állomásán, ahol áttekintjük focitörténelmünk sarkalatos pontjait a 2000-es évekig bezárólag!