fbpx

Amikor a férfiak nem a labdát figyelik egy meccsen: a szexi lengyel játékvezetőnő

„– Te mit csinálsz ilyen sokáig egyedül, drágám? – Áh, csak focit nézek, semmi különös.” – hangzott el bizonyára több háztartásban ez a párbeszéd, amikor férfiak sokaságát láncolta a képernyő elé a futball tavaly, csak épp nem a megszokott módon: mindenki beleszeretett a fiatal szexi játékvezetőnőbe.

A bíráskodás futballmeccseken általában nem túl hálás feladat, hiszen borítékolva van már a mérkőzések 0. percében, hogy vagy az egyik, vagy a másik csapat szurkolótábora „ma te vagy feketében, holnap anyád lesz”-szerű kedves mondatokat kiabál majd be az egyes döntésekkor, s elég egy nagyobbat hibázni, máris célkeresztben érzi magát az ember. A 20 éves lengyel Karolina Bojar játékvezetőnőt azonban egész más miatt kapta fel a média: szépsége – kis túlzással – férfiak ezreit igézte meg.

Karolina egyébként joghallgató, s a bíráskodás amolyan családi örökség nála: már a nagyapja, Carol Bojar is játékvezető volt, így szállt át a foci szeretete a csinos leányzóra. A lengyel hölgyemény főleg amatőr és félprofi meccseket vezetett hosszú ideig, majd megkapta az engedélyt a profi mérkőzéseken való bíráskodáshoz is.

A rossz hír, hogy hosszú távú játékvezetői karrierben nem gondolkodik ez a szépség, inkább egyetemi tanulmányaira szeretne összpontosítani. A jó hír viszont, hogy mi, a Futballon-nál évek óta igyekszünk a saját magunk módján reprezentálni a Karolina által kiváltott férfireakciókat: igény esetén szexi játékvezetőt biztosítunk a buborékfoci játékokhoz.

Itt tudod megnézni az extráinkat: https://futballon.hu/szolgaltatasok/kiegeszito-szolgaltatasok-buborekfocihoz/

A cikk forrásai: nemzetisport.huorigo.hu24.hu