Mi fán termett a szurkolás – avagy honnan is erednek a pomponlányok?
Tegyük a szívünkre a kezünket: ha valaki kiejti a száján a „pomponlány” szót, szinte teljesen biztos, hogy egy csapat miniszoknyás, falatnyi toppos, copfos, pálya szélén ugrándozó lányka jut eszünkbe, és kellemesen elmerengünk a lelki szemeink előtt megjelent életképen pár perc erejéig. De vajon ez a kellemes asszociáció akkor is megmaradna, ha kiderülne, hogy eredetileg csak férfiak vettek részt az ilyesfajta buzdításban?
Nem minden nap merül fel egy átlagemberben az a kérdés, hogy vajon hogyan is alakult ki a pomponlányok intézménye, de néhány mondat erejéig érdemes visszamenni e hagyomány gyökereihez – egyrészt mert érdekes, másrészt mert mi is tudunk biztosítani szurkolólányokat buborékfoci játékainkhoz, és szeretünk mi magunk is „mélyre ásni” szolgáltatásainkban. Nézzük meg néhány pontban (a teljesség igénye nélkül), hogyan is fejlődött ki ez a hagyomány!
A szervezett szurkolás eredete egészen a késő 18. századi Amerikáig nyúlik vissza, amikor is a függetlenségi háború után a tanárok rendkívül kemény bánásmódban részesítették a diákokat, akik így lázadni kezdtek, és különböző diákcsapatokba verbuválódtak.
Az első, főiskolák közötti futballmérkőzés 1869-ben zajlott a Princeton és a Rutgers Egyetem között; 1880-ra pedig a Princetonnak már egy komplett saját szurkolói csapata volt – csak és kizárólag férfi tagokból. Ezen a ponton javasolnánk neked, kedves böngészőnek, hogy próbálj meg elszakadni az alábbi képtől gondolatban:
Ugyanis a valóság inkább erre hajazott:
Ami egy fokkal tagadhatatlanul kellemesebb.
A nők csak 1923-ban vehettek részt először a szurkolásban; addigra már a kántálás mellett mindenféle akrobatikus mozdulattal is bővült a buzdítás tárháza.
Érdekesség, hogy a fentebb említett 1923-as dátum ellenére a ’40-es évekig nem alakultak ki nagyobb női szurkolócsapatok – mégpedig azért, mert ekkoriban rengeteg egyetemista korú férfi ment harcolni a második világháborúba, teret engedve ezzel a pomponlányok elterjedésének. Egy piros pont a világháborúnak.
1961-ban hivatalossá is vált ez a tevékenység: Lawrence „Herkie” Herkimer ekkor alapította az NCA-t, azaz a National Cheerleaders Association-t („Pomponlányok Nemzeti Szövetsége”). Herkie volt az, aki levédette a pompont, és teljes üzletágat épített ki e tevékenység köré.
Ezután a csapatbuzdítás egyre szélesebb körben hódított, és eredeti célján túl már a közönség szórakoztatása is bekerült a repertoárjába; sőt már nagyszabású versenyeken is indulnak egymás ellen a szurkolói csapatok.
Mindemellett további érdekesség, hogy a pomponlányok kicsiny hazánkban is megvetették csinos kis lábukat – olyannyira, hogy akár buborékfoci mérkőzéseken is szívesen buzdítják a csapatokat a még nagyobb élmény érdekében. Úgyhogy ha Budapesten jársz és buborékfocizni szeretnél, tudod a dolgod: klikk ide és a mezők kitöltésekor jelöld be a „pomponlányok” opciót, vagy ha az kényelmesebb, keress minket elérhetőségeinkbármelyikén, és intézzük helyetted a „piszkos munkát”. Haaaaajrá!
