Ugyan nem jutottunk ki a vb-re, ettől függetlenül biztosak vagyunk benne, hogy sokan fogunk nyakig úszni a vb-lázban. Bele sem merünk gondolni, milyen izgatottak lennénk akkor, ha a mi nemzeti tizenegyünk is csatasorba állna, ahogy például az 1954-es világbajnokság esetében is tették. És nem is akárhogy…
A hidegzuhany: az NSZK-győzelem
A helyszín: Svájc. Az évszám: 1954. Az esemény: az ötödik futball-világbajnokság. A csalódás mértéke: óriási. Hogy miért? Mert az Aranycsapatunk dübörgött ekkoriban, sikert sikerre halmoztak, a vb döntőt mégis elbuktuk. Igazi favoritnak számított a magyar csapat: ’52-ben elhoztuk az olimpiai aranyérmet, az ’53-as Európa-kupán is diadalt arattunk, s a legendás angolok ellen is brillíroztunk (gondoljunk csak az – egy másik cikkünkben említett – „egy hétre jöttek, hét-eggyel mentek” mondásra, ami épp egy ilyen magyar-angol mérkőzésre utal). Mondhatjuk: a csapattagoknak a kis(láb)ujjukban volt minden tudás, amire szükség volt a magabiztos diadalmenetekhez.
Mindezek ellenére az NSZK meg tudott minket verni a döntőben 3:2-re – az az NSZK, akiket a csoportkörben mi 8:3-ra (!) győztünk le. Egy szónak is száz a vége: az ötödik vb döntőről rendkívül csalódottan ballagtak haza mind a magyar szurkolók, mind a játékosok. (Azért láthatjuk, hogy itt még fényévekre vagyunk az önkéntelen, Tourette-szindróma-szerű „K*rva gyenge!” bekiabálástól.
Nem csak mi voltunk csalódottak
Rajtunk kívül Uruguaynak is volt oka a szomorkodásra: hiába nyerték meg az első és a negyedik világbajnokságot is, ezúttal nem tartották meg ezt a „jó szokásukat”. Hiába őrizték 30 éve veretlenségüket, nekünk sikerült őket 4:2-re felülmúlni.
Csak hogy happy end-del fejezzük be rövid cikkünket – ahogy a híradóban is be szokták mondani a kannibál sorozatgyilkosok után a kispandák születését –: a bajnokság gólkirálya egy magyar játékos lett, Kocsis Sándor.
Ez pedig a torna végeredménye:
A cikk forrása: nemzetisport.hu